Lázas beteg

Az Orbán-kormány jelenlegi politikája, nyilván nem csak a számomra, kísértetiesen idézi a Kádárék előtti magyar külpolitika tradícióit, aminek, hogy mást ne mondjak, például Trianont is köszönhetjük. Kádárék konokul elutasítottak mindent, ami a világháború előtt és alatt volt, ami nagyon is érthető, ha belegondolunk, mi volt, miben nőttek fel, mi határozta meg a fiatalságukat, ha olvasunk pár sor Ady-t vagy József Attilát, ezért követtek más vonalat: nagyjából tartották a pofájukat. Ma viszont ismét ott tartunk, hogy Magyarország magára maradt Európában, politikusainak, képviselőinek süket arcátlanságával sikerült kivívni az általános ellenszenvet. Az, hogy a lengyel és a litván jobboldal teljes mellszélességgel támogatja, ha jól megfizetik érte, talán mondanom sem kell, sokat nem jelent. Sikerült a gyorsnaszádot ismét olyan pozícióba kormányozni, ahol kitűnő céltábla, ráadásul áramlással szemben van, szóval még a helyben maradáshoz is folyamatosan félerővel kell járatni a motorokat. Ügyes. És drága.

IMF kölcsönt még Kádárék is kaptak, pedig ők a Varsói Szerződés tagjai voltak, ma viszont Magyarország egyelőre még az Európai Unió tagja, bár már két éve semmilyen szempontból nem érdemes erre. Világos, határozott üzenetre van szükség: az EU-nak diktatúra nem lehet tagja, az Unió tagországainak teljesítenie kell bizonyos feltételeket, különben.. különben majd most meglátjuk, mi lesz. Erről szólnak például a kötelezettségszegési eljárások: Magyarország bíróság előtt áll, és sorra gyűjti be az elmarasztaló ítéleteket. Előbb-utóbb meg kellett mutatni, hogy a renitensekkel szemben vannak eszközei az Uniónak, kár, hogy ehhez éppen  szülőhazám szolgáltatott készséggel indokot. Nincs mit tenni, bármennyire sajnálom, akárhányszor elmondom, akárhányszor mondja el bárki, ez a helyzet.

Tartok tőle, hogy néhány hónap ücsörgés után, Orbán Viktornak szomorú levelet fog kézbesíteni a postás. Kedden megígérnek mindent, szerdán éppen az ellenkezőjét csinálják. Ez Észak-Koreától megszokott gesztus, Kadhafitól sem lepődött meg ilyesmin senki, sőt Milosevictől sem. A honi elemzők hajlamosak elfelejteni, hogy az Uniónak van gyakorlata ilyen tárgyalófelekkel is. Martti Ahtisaari volt a Jugoszláv ”rendezés” egyik bábája, most Olli Rehn állt fel Budapesten a tárgyalóasztaltól, és hagyta ott a francba a magyarokat. Mindketten finnek. Kitűnő tárgyalók, rendkívül kitartóak, makacsok és szinte érzelemmentesek, célratörőek. Nem akárkikkel szórakozik tehát az Orbán-kormány, ez látszik abból a pozícióból is, ahol jelenleg a naszádjuk van. Persze lehet magyarázni, hogy direkt oda is szerették volna kormányozni, hogy ez stratégiailag kitűnő pozíció, ám ez semmit nem változtat a tényeken: szopóra áll a hajó, éppen ezért kínálgatnak neki folyamatosan kiutat, hogy némi pironkodás árán de megmenekülhessen. Ez legalább olyan régi sablon, mint a jórendőr-rosszrendőr felállás. Erre Orbán megint harapdálna. Akkor pedig marad a sarokban, erős áramlatban, méterekre a zátonyoktól. Ez egy ilyen játék, ismerjük, az a szokatlan, hogy most Magyarországgal játsszák. Már megint.. Azt hittük, többé ilyen nem lesz. Nehéz elhinni, hogy megint van.

Sokak számára világos, hogy Orbánék már csak pattra játszanak, az Unió viszont az embereket szeretné menteni, így egyre inkább túsztárgyalás színezete lesz a dolognak, éppen úgy, mint Görögország és Olaszország esetében, csakhogy Magyarországon nincsen érzékelhető ellenzék. Az MSZP lezuhant, az SZDSZ kimúlt (és ezt valójában senki nem sajnálja, mert randa egy lopós társaság volt), és semmi nem nőtt a helyükre. Ám ugyanez a helyzet szinte egész Kelet-Európában, tehát nem helyi konfliktust kell kezelni, hanem egy fél Európát érintő problémát. Igen, Szerbia is ott áll a sorban. A volt kommunista országok mára szinte kivétel nélkül ebbe az állapotba jutottak, ez az állapot pedig borzasztóan emlékeztet a Dél-amerikai államok helyzetére: irgalmatlan a szegénység, óriásiak a társadalmi különbségek, nincsen közbiztonság, intézményes a korrupció és a bűnözés. Éppen ezért hiba azt várni, hogy az Unió visszakozni fog, és eltűri, hogy diktatúra legyen a tagállamok között. Nem teheti. Ragaszkodnia kell az identitásához, európaiságához, méltóságához. Ezek olyan dolgok, amikről a Rákosi-tanonc Orbánék semmit nem tudnak. Azt képzelik, mindez éppen olyan póz, mint az ő "úriemberségük". Gyakori hibája ez az újgazdagoknak.. Az Unió nem engedheti, önmaga okán nem engedheti, hogy Kelet-Európa anarchiába zuhanjon, zsebdiktátorok, minihadurak kezére jusson, kell a piac, kell az olcsó munkaerő, stabilizálni kell a helyzetet mindenképpen, ez pedig nem sok jót ígér Orbánéknak.

Tippre ki fogják fárasztani őket. Addig hagyják a gyorsnaszádot egy helyben járni, míg ki nem fogy az üzemanyag. Ha a ladik véletlenül zátonyra fut, a kapitány a felelős, ő nem fogadta el a felé nyújtott kezet - sőt rendszeresen odakapott, hogy belemarjon. Közben egyre inkább saját adófizetőit, szavazóit kell, hogy szorongassa, már most durvább megszorításokat vezetett be, mint a Bokros, és ez még csak az eleje, ez még csak a helyben járásra elég. Arra elég, hogy továbbra is jöjjön Uniós pénz, legalább annyi, amennyi a helybenjárásra elég. Ez van. Kívülről ez ilyennek látszik. Kívülről ez Nagy Megtisztulásnak látszik, amit talán érdemes is kivárni, olyan, mint a láz: negyven alatt nem kell csillapítani. Csak az áldozatokra kell figyelni, a végeredmény előre kódolva van.

Aztán jöhet a lábadozás, felépülés, a forradalom után lehet megint újraépíteni mindent.. Nincs új a nap alatt.