Korszakváltás: éljen a kétharmatos kőkorszak

Valljuk be, erre vártunk! Mint egy falat kenyér a szomjazónak, mint egy pohár víz az éhezőnek, ez kellett minékünk, éppen ez. Még meg sem alakult a kormány, de már hozzák, amit áhítottaktunk. Taktunk. Egy kis pop: három csapás, csipetnyi rock: kettős állampolgárság, és egy csöppecske könnyű tánczene: isten a történelem ura. Az. Mikó? De most ezek tényleg ennyire sötétlilák, vagy ennyi idős korukra sem nőttek ki az Ivanhoewinettouegricsillagokcsingacsguk-korszakból, vagy éppenséggel már visszafelé nőnek bele, vagy direkt szopatják a népet a hülyeségükkel? Miféle rettenetes traumái lehetnek az ilyen embereknek? Anyukája nem szoptatta, inkább bítzenét hallgatott és porból kevert neki tejet? Sőt karamellástejet?! A suliban hátulról vegzálták a jezsuiták és rájött, h szereti, de soha senkinek el nem mondhatja? Gyermekkorukban arról álmodtak, h ők írták az Aranybullát az égig érő diófa alatt, aztán ez bennragadt, beszáradt? Nem tudhatom, csak találgatok. Más lehetőség nincsen.