Nobel-díj konzervszemüveggel

Az itt következők ugyan nem közvetlenül tartoznak az index-hez, ám Index felügyelő, munkaköréből kifolyóan kénytelen átnézni időnként a jobb sávban címlapra tett szövegeket is. Ott, a szemétdombon akadt erre a széleslátókörűnek, vagy igaznak komolyan nem nevezhető szövegre. Persze konzerv blog, természetes, h konzervbontogatással kezdődik az egész. Nobel-díj = Szentté avatás. Kssszt! - itt szisszen a konzerv gondolat, és tolunk egy benyalást rögtön már az alapozásnál felvállalt, porcelán körmeinkkel védett értékeinknek (halleluja!).. - vagy értékeknek, amik mentén jobbítani képzeljük személyes helyzetünket a világban, úgymond elválunk a tömegtől. Aztán rúgunk egyet Ghandin, mert a mocsok nem volt hajlandó megtérni, rugdosódni meg jó, szeressük, és szeretik a népek is. Igazán frappáns.. A gondolkodó embert ugyanis arról ismerni meg, hogy önmagukban, előítéletek nélkül próbálja vizsgálni a látottakat, tapasztaltakat. Ezzel a felcsapással, ugye azonnal világossá tettük, hogy az alább következő szövegben erről szó nincs.

Miről lesz tehát szó? Egy rossz korban született fickó fog kesernyéskedni, mert elmúltak már azok az idők, amikor még érdekelt valakit, hogy Rómában szenteket avatnak. Hát ez már tényleg nincs így, úgy tűnik, a világ csont nélkül feldolgozta, h többé nem szenilis pedofilekből álló lelkisérült társaság mondja meg neki, mi az érték, meg mi nem az. A svédek, Skandinávia kb. az elsők között lett protestáns, amikor Róma sötétsége már elérte és meg is haladta az emberi ésszel felfoghatót, így arrafelé Róma szava már évszázadok óta nem érdekel senkit. Más úton járnak. Alfred Bernhard Nobel tudós volt és nem pap. Nem foglalkozott szentekkel, sem Rómával. Az, h Teréz anya kapott Nobel-díjat, csak azt jelentette, volt olyan emberi tette, amivel kiérdemelte azt. Nem Róma, és nem a szentek kapták az elismerést, hanem a munka, amit ő személyesen, mint ember végzett - emberekért. A Nobel-díj nem egyenlő szenttéavatással semmiféle formában. Soha nem is volt az. Köze nincsen hozzá, semmi. Pontyot állítunk az ember mellé, mert mindkettő organikus, és ebből aztán nagyívű megállapításokat vonunk le? Olcsó mulatság ez, aminek nem sok köze van valósághoz, vagy logikához. Éppenséggel annyi, h logika létezik, ponty is létezik, ember is létezik, csak egyik sem így néz ki, ahogy az író itt ábrázolja.

Svédország és Norvégia már jó ideje elkötelezetten a humánus, racionális értékek mellett áll, az elsők között szabadult meg Róma befolyásától, a II. világháborúban Svédország semleges volt (Norvégiát a németek megszállták, a lakosság jó része - nők, gyerekek - átment Svédországba. A finnek is odaküldték felcédulázva a gyerekeiket a háború elől, a felnőttek maradtak, és készek voltak meghalni.), és pl Yossarian is oda készült, mert aki oda eljutott, annak véget ért a háború. Skandinávia, éppen úgy, mint Kanada, tele van olyan emberekkel, akik a Vietnami háború elől menekültek oda, és aztán soha nem is tértek vissza a hazájukba.

Svédország és Norvégia szabad, felvilágosult ország, évente tudtommal közel 30 000 menekültet fogad be mindkettő szerte a világból, ami az összesen tizennégymillió lakoshoz képest azt hiszem, egyedülállóan magas szám. Ha ezt nem is mondják ki nyíltan, nyilvánvaló, Obama díjazása annak szólt, h ő az Egyesült Államok első fekete elnöke, ráadásul komoly, előremutató tervekkel lett az, amiknek iránya éppenséggel egybevág azokkal a célokkal, és értékekkel, amiket mindkét ország, de egész Skandinávia igyekszik szem előtt tartani, és amire Nobel a vagyonát hagyta:

"..egy részt annak a személynek, aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá; egy részt pedig annak a személynek, aki a legtöbbet, illetve a legjobbat tette a nemzetek közötti barátság ügyéért, az állandó hadseregek megszüntetéséért, illetve csökkentéséért, a békekongresszusok megrendezéséért és elősegítéséért."

(vallásról nem volt egy hang sem..)

Mit mondok tehát összességében? Nem árt, ha amikor valaki beszél, akkor arról beszél, ami a téma, és nem saját ilyen-olyan szempontjait fejtegeti sokadszorra, ugyanis ez utóbbi teljességgel megfosztja az elmondottakat minden érvénytől, még akkor is, ha egyébként lenne benne olyan. A szentté avatás Róma biznisze a maga érdekében, a maga hasznára; a Nobel-díj pedig egy magánvagyon felhasználása az emberiség érdekében. Kevés ellentétesebb pár van a világon. Megesik, h ugyan az az ember megfelel mindkettő feltételeinek (bár nem katolikust nyilván nem fognak szentté avatni), ám ez legtöbbször pusztán abból adódik, h Rómának hasznot hoz. Egy hagyatéknak ezzel szemben nem lehet hasznot hajtani, az a pénz kamatozik, és a kamatokat évente szétosztják. Ez ennyi. Nem kellenek hívek, sem adományok, sem semmi. A Nobel-alapítvány szemben a katolikus egyházzal nem üzleti vállalkozás, ezt felnőtt embernek illene felfogni, és felnőtt embernek illene uralkodnia az irigységén.