Re: A partvonalon túlról (no trackback)

Szép kliséhalmazt sikerült összehoznia Modor Tibinek a partvonalon túlról, ezúton is gratulálok, öreg közhelyek meg olcsó általánosítások ezen indexcímlapravaló lapos kis kupacához. A teljesítményt el kell ismerni: nem semmi. Megizzadhatott vele. Nekem valahogy az otthonka szó ugrik be róla, talán páran még emlékeznek arra a szigorúan műszálas házmesterfeleség viseletre. Nagyon komoly volt az is. Persze címlap is lett MT otthonkája. No trackback. Évek óta bassza a népek csőrét, hogy tele van külföldiekkel a Sziget meg olyankor Budapest is. Az ember azt hinné, ez jó hír, örülnek, jó sok pézet elkölt jó sok ember minden évben - tapsolunk? Hát majdnem: ”A Sziget Fesztivál már a külföldieké.” - írta a zindexre valaki, csak azt nem vágom, miért. Ez valami fura irónia? Esetleg önirónia? Fátyolos szarkazmus? Persze, hogy címlap lett MT Golden-blogra törő bejegyzéséből is. Az, hogy rongyos klisé, az csak lendít az ügyön. Azon pedig, hogy ki van a vonal melyik oldalán, majd elgondolkodom én.


Soroljam? Nincs tele csövesekkel, hajléktalanokkal, szemétdombra került életekkel, szemétdombra való fasisztával Magyarország? Nem csináltak üzletet a gyűlöletből? Nem koszos Budapest? A vidéki akácosok nincsenek telebaszva használt autógumival, kidobott hűtőszekrénnyel, az Alföld nincs tele ilyen-olyan csicskával meg ki tudja még mivel, amiről jobb nem beszélni, nem tudni, de legfőképpen nem benne élni? Ha meg igen, akkor geci, aki ezt megemlíti? És geci az, aki nem kér belőle? Fasza gyerek meg az, aki nem néz oda, úgy tesz, mintha nem látná, és átszellemült arccal formál v-t a kis ujjacskáival? Modoros, akit zavar, mert a faszaember, az úgy lép át egy kecses sasszéval a hajlékonyon, ahogy rutinos városlakó szökken át a késve észlelt kutyaszar fölött. Ujjé, kőkemény világkép ez (is), szó se róla, bár talán egy kicsit puszta. Az én ízlésemnek kietlen. Valahogy nem szeretnék vele azonosulni, és mivel van választásom, nem is hinném, hogy ebben az életben fogok. Bocs. Szerintem inkább tenni kéne értük valamit, ha a közösség közösségnek szeretné nevezni magát, nem pedig egy rakás tehetetlenül hadonászó, sértődött hőbörgőnek látszani, mert az csak szánalmas, és nem több. Mormogni, meg partvonalazni fölösleges, a tenni lenne a megoldás, ez az, ami huszonéve nem történik, de nem történt Petőfi idejében sem, szal, csupáncsak sikerült feleleveníteni a hagyományokat, oszt ennyi. Az ország nem azért van, hogy megnöveljük, hanem, hogy élhetővé és vonzóvá tegyük először, aztán úgy is jön a többi. Nyilván van, aki ezzel sem ért egyet, de már megszoktuk.

Kidobott életek fölött ugrálni számomra nem vonzó. Sőt kurvára zavar, lám, nem is csinálom. Legalább ennyire zavarna, ha nem tenném szóvá. Nekem nehéz lenne reggel, fogmosáskor tükörbe nézni. Nyilván van, aki már megszokta..

Hoffmann Rózsa kidolgozhatja oktatási programját, de ettől én még nem engedem olyan iskolába a gyerekeimet, ahol ez számítana, és az élet majd eldönti, kinek volt igaza. Azt hiszem, elég jók az esélyeim. Azt hiszem, a gyerekeimnek is elég jók az esélyei.

Orbán Viktor meg a csicskái csinálhatnak új Alkotmányt, ettől az még nem lesz az én Alkotmányom. Hülyeséghez nem adom a nevem és nehezen tudom elképzelni is, hogy erre rá tudna bárki kényszeríteni. Ez ilyen egyszerű, keziccsókolom, igazán nem kell hozzá rettenetes agymunka.

Hát, errefelé, ahol most van az otthonom, tényleg nincs olyan átlépnivaló, a reggeli kutyasétáltatást kis, mókás zacsival a kezükben űzik az emberek. Persze, hogy hülyén néz ki, meg hülye érzés is lehet a meleg kutyaszart markolászni reggelenként, de akinek nincs kutyája, annak nem kell kerülgetnie, se markolásznia.

Ide Romániából importálják a koldusokat. Aki 1000 euró alatt keres, az szegény. Havi minimum négyszázvalahány eurónak kell a zsebedben maradni, különben kiegészítik. Görögországnak kölcsönadnak (az én adómból is, ami mellesleg jóval több, mint amennyire Magyarországon a munkámat, egy-két alkalmat leszámítva, becsülték), hogy összekaphassák magukat, de mindenképpen szeretnék látni, hogy összekapták magukat. Én is szeretném látni, mert azért Görögország elég fasza hely, kár lenne elcseszni. A bevándorló pedig bevándorló (nigger) akárhonnan jött, akármikor, nem itt született, passz. Mamu - úgy mondják. Ez a bevándorló rövidítése. Új szó, 1992-ben még nem létezett. Talán még 1996-ban sem. Én is mamu vagyok. Néha megkérdezik, meddig akarok még mamu lenni. Hogy őszinte legyek, nem is értem a kérdést - ez egy vicc. Jókat kuncogunk az ilyeneken. Ahogy vannak, finn-svédek, úgy vannak finn-magyarok is meg vannak finn-cigányok is. A finn-magyarokkal szinte semmi gond nincsen, elég jól beilleszkednek, bár húst esznek hússal és agyonfűszerezik az ételt és egyáltalán nem is absztinensek. De amíg van, aki mamunak mond, addig mamu vagyok. Ez leginkább nem rajtam múlik, mert engem igazán nem érdekel. Amikor vidéken éltem, pesti köcsög voltam. Amikor pesten éltem, elvont köcsög voltam. Valami köcsög mindig vagyok, még ha nem is vagyok, mert vannak, akik imádnak címkézgetni, én meg ennyiért még nem vágtam szájon senkit. Kell még rá pakolni bőven.

Mondjuk, ha dolgozik, adózik a mamu, akkor elég csöves ostobaság rámondani, hogy semmit nem tett ezért az országért, és ennyire ostobák errefelé azért nincsenek, vagy legalábbis inkább elbújnak valami pincébe, semmint, hogy kiderüljön róluk. Szóval ez a ”Beleülni egy gazdagabb országban a langyos készbe, a közöshöz szinte semmit hozzáadva” mondatocska, elég igénytelen demagógia, hiszen a mamu itt él, ide adózik, itt neveli a családját. Ennél többet senki nem ad és nem is adhat a közöshöz ugye, ezt talán nem nehéz épp ésszel belátni. Azt már nem is említem, csak fű alatt, másodszor is, hátha valakinek nehéz volt elsőre, hogy a mamuk adójából bizony sok-sok millió euró megy a felzárkózó, vagy éppenséggel fel nem zárkózó EU tagállamok támogatására, mert vegyük úgy, hogy ez most mellékes. Hiszen ezzel szemben ott van a maradni:

”Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték.”

Tetszik érteni. Persze, hogy nem tetszik. Soha nem tetszett. Akkor sem tetszett meg most sem.

És persze ez a valós kérdés: menni, vagy maradni. Mindkettőnek meg van az ára. Ki az egyiket, ki a másikat választja, aztán fizet. Én nem szerettem kiszolgáltatottnak érezni magam, így aztán léptem. Köszön szépen, jól vagyok.

”Természetesen legbelül boldogtalan és hontalan” - nos ezt a mondatodat egyszerűen csak meg kell fordítani, hogy megértsük, úgy is igaz, ha MT az alanya. Ha önkritika, akkor is igaz. A partvonal csupán egy képzeletbeli csík, belül vannak a zsíroshajú futballokosok, kint meg a maradék világ. Vágom, hogy MT hazament, és most indokolni kell, miért. Aki nem ment haza, annak azt kell indokolnia, miért nem. Mindenkinek meg kell magyaráznia saját maga számára, miért, mire fizet.

Címlapon is régen volt már a Modoros blog, szal kellett egy kis provokáció, ez is érthető, bár ez azért eléggé pillepalack, de nem az első eset.

Ami az egész írásban érdekes lehet, az az, hogy mennyire oda-vissza igaz. Sajnos MT nem fogta ezt sem, így nem is bontotta ki, és sajnos ettől aztán felemás hőbörgés maradt az egész. Béna szamuráj, még csak nem is vak, csak félszemű, és itt nem a bénával van a baj, hanem a szamurájkodással, az a groteszk. Gondolom, van, akire pontosan illik az írás, alanynak oda lehet képzelni olyan embert is, akire mintha rászabták volna, aztán meg ott van még vagy kismillió, akire csak fröccsen belőle. A kocsmában erre persze már bőszen bólogatnak az alkeszek, mert a bólogatás jól leplezi a remegést.

Nem, engem már nem hívnak vissza Magyarországra, azon már túl vagyunk. Éltem én ott eleget, az összes visszahívogatónak azt tudom mondani, ismer, ismeri a történetemet, pontosan vágom, hova hív, és nem értem, miért? A szeretetét akarja nyilván kifejezni. Van erre jobb mód is, látogasson meg, csak az utat kell fizetnie, marad, amíg marad.

Két, vagy három éve voltam Magyarországon utoljára, és nem is hiányzik. Nincs dolgom ott. Amikor másodszorra eljöttem, már úgy volt, hogy a hely kiégetett, kilúgozott belőlem mindent, amire valamikor nosztalgiával gondoltam. Elmentem emlékeim helyeire, és nem volt már ott semmi. Lementem a Duna-partra is a Rómain, mert egykor nagyon fontos volt számomra az a hely, tömeg volt, motorcsónakok, zaj meg minden, amit nem élvezek. Minden, ami nem érdekel, nem kell. Nem hagytam ott semmit, amire szükségem lenne. Kétszer jöttem el, és mindkétszer elképesztően megkönnyebbültem, hogy sikerült. Mindkétszer helyrebillent az életem, amint magam mögött tudhattam Hegyeshalmot. Igen, a kalandvágy, a Nagy Világ megismerése, az élet megélése, önmagam megpróbálása is motivál a mai napig, és igen, dolgoztam hűtőházban is, tologattam tonnaszámra halat, de olyat pl nem láttam, hogy ”lenézett munka”. Aki dolgozik, azt itt nem nézik le. Aki dolgozik, az adót fizet, és ő tartja el azokat, akik nem dolgoznak. Egészen tiport fejű hülye nézni le az ilyet, de, amint mondtam, az azok inkább mennek a pincébe, és ott hirdetik bölcsességeiket, ami, magunk között szólva, nem rossz szokás.

A középszerűségre való célzást sem értem. Netán úgy gondolta MT, hogy a középszerűségben van valami negatív töltés? Él? De hát az emberek legnagyobb része középszerű. Ha emberünk Magyarországon marad, ott is középszerű munkát kap, csak éppen negyed pénzért, pofátlan szombat-vasárnapi telefonokkal megtűzdelve, az évi három hét szabadság és a hétvégére járó duplapénz helyett. Szinte bámulatos, MT mennyire nem vesz tudomást a logikai kapcsolatokról. Bár engem olyan rettenetesen nem érdekel a pénz, nem szoktam soppingolni sem, mert végtelenül untat, TV-m sincsen, mert minek tölteném az időmet azzal, hogy fölösleges műsorokat bámuljak, én inkább élek, azért az való, hogy a másodikán a számlámon landoló összeg elmondja, mennyire becsülik a melómat. Ha sok, az nyilván motivál, ha kevés, elfoglalom magam mással. Léteznek ilyen egyenletek: adott minőségű munka elkészítéséhez adott idő kell. És adott minőségű munkáért adott mennyiségű pénzt kell fizetni. Kevesebb pénz, rosszabb minőség. Ez van. Ez az, amit Magyarországon olyan nehezen bírnak megérteni, aminek az lett a következménye, hogy padlót fogott a minőség, és MT szarik a logikára. Nem mondok példákat, mert csak az nem tud példákat, aki nem akar tudni, annak meg minek mondanék bármit is? Manapság ahhoz, hogy valaki kijelentsen valamit semmi szükség a valósággal való kapcsolatra. Manapság, egyesek szerint, már a látszatra sem kell ügyelni, némi hőbörgéssel megoldhatók a dolgok. Persze a dolgok hőbörgéstől nem oldódnak meg, azzal csak az idő telik. Szar munkát pedig csináljon más, én nem ezért vagyok, holnap sem ezért leszek meg soha.

Azért, mert valaki nem képes megtanulni egy idegen nyelvet, nem képes beilleszkedni egy idegen kultúrába, nem képes saját kezébe venni a kibaszott sorsát, még igazán nem kéne teletrombitálni a világot a nyomorával, mert már nekem kellemetlen, hogy égeti magát. Szerintem nincs ebben semmi különös. A felnőtté válás talán éppen ennek a megértése, elfogadása: az én középszerűségem az ő középszerűsége. Aztán vannak persze a közepesnél ostobábbak, de az már egy másik téma, és nem tartom érdemesnek kibontani.

Netán MT úgy gondolja, ő nem középszerű? Utoljára a 13 éves fiammal boncolgattuk az eladott mennyiség, és a minőség közötti nem létező kapcsolatot. A legjobb munkák úgy készülnek, hogy a magam kedvére csinálom őket, és megtaláljuk a közös hangot a megrendelővel. Ezt pontosan vágják ők is, vissza is jönnek, mert jó dolgot kapnak. Néha csak beszélgetni jönnek vissza. Dumálunk mindenféléről. Az is jó és hasznos. Ha MT úgy képzeli, nem középszerű, szerintem eléggé biztosra vehetjük, hogy már a közép alá csúszott, és nem járunk messze a valóságtól. Szóval érdekes dolog ez a-vonal-másik-oldala kérdés..