”Levélben fordult Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnökhöz” … ”az állami kitüntetésre az válik érdemtelenné, és kitüntetését vissza kell vonni, akinek magatartása hazánk és nemzetünk alkotmányos értékrendjét megsérti”. Azt mindenki boncolgassa magában, hogy ez mit jelent. Mi a fasz lehet az a ”kotmányos értékrend”, és ahhoz képest, mi az al-kotmányos olyan. Elő lehet írni egy demokráciában értékrendet? Mióta? És ki fogja előírni? A futballokos kertitörpe, vagy a súlyosan jelvény-fetisiszta háziállata? Ez azért eléggé meredeknek hangzik Kádárék után két évtizeddel, az Astoria Szálló ig.hely. elvtársának szájából meg duplán is. Állítólag közben volt egy rendszerváltás.. Állítólag. Lehet, hogy ezek még nem hallottak róla, pedig állítólag a futballokos az első sorokban váltotta a rendszert. Persze az is lehet, hogy csak egy beadásra várt ott, azért ugrált, mert sajnos mélyre nőtt, ezért soha nem látja, elrúgták-e már a labdát. Vagy csak hirtelen megdementiásodtak. Az olyan lehet, mint a monilia, csak bent a fejben.
De érdekes dolog az is, amikor az istállóból feliratot küld a ló a gazdának. Mesébe illő. George Orwell írhatná, és Tim Burton rendezhetné a belőle készült rajzfilmet.
Ott abrakol a ló az elnöki palotában, aztán egyszer csak azt gondolja, hah, ebben az évben születésnapja lesz a gazdinak, lássuk csak, mivel örvendeztethetném meg én, kedvenc hátasa. Mi lenne az a nagyszerű ötlet, amivel elébe vághatnék a kutyának, a macskának, a kecskének, a disznónak, a tehénnek meg a temérdek nagyszájú tyúknak a hátsó udvarról? Írjak hozzá verset? Rop-rop - mondják erre szájában a zabszemek:
”Éjfélre jár. A felcsúti Akadémia utca 17 egyik ablakában még ég a villany. RÁKOSI elvtárs dolgozik ott. Senki nem ismeri nála jobban, hogy mit adott hazánknak ez a nap. Ő tudja, hogy hány holdon szántottak ma a ceglédi traktorok, tudja, hogy mennyi acélt adott Csepelen a Martin, örül a számtan ötösnek és tudja, hogy teljesíteni fogják a fogadalmat a nógrádi bányászok, a pécsiek, a tataiak, a borsodiak - valamennyien. És senki nála jobban nem ismeri a holnapi feladatainkat, nem látja tisztábban az épülő jövőt. Népi demokráciánk egész léte, sikereink legfőbb forrása az a hálatelt, őszinte, baráti viszony, amely népünket felszabadítónkhoz, a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetunióhoz és szeretett vezéréhez, Sztálin elvtárshoz füzi. És végül, de nem utolsó sorban, hű és elszánt katonái leszünk a 800 milliós béketábornak, amely további fejlődésünk és virágzásunk biztosítéka, a teremtő békét védi imperialista háborús gyújtogatókkal szemben.” - Ez jó, gondolta Slicc. Nem jó - súgták a zabszemek. Ez plágium. Ráadásul TótaW-s. Slicc elborongott, s tovább ropogtatott. Villámlott. A ló szeme karikás. Megint villám. Az égből jött, nem a lóból. A lóból az egykedvű ropogás jön. Eső veri a szürke palát.
”Megérett már minden szőlő,
mint a méz oly édes.
Puttonyszámra hordják tőlünk
a szorgalmas méhek.
De a legédesebb fürtre
hiába is vágynak:
Elküldjük a pártközpontba
Rákosi elvtársnak!”
- Plágium..
- Megvan! Levelet diktálok! És levelét lediktálja, tartalma szinte szó szerint megegyezik azzal az ostobasággal, ami előző nap az édes gazda száját elhagyta, ami nem csoda, mert már öt napja megírták, mit fog ma spontán lediktálni, ám nem a mikor és nem is a tartalom a fontos, hanem a gesztus, attól lesz a gazdi boldog, ha erős a gesztus. Így megy ez, és nem plágium. Hiszen mondhatta volna azt is:
”Gyertek lányok, öltözzetek fehérbe,
Szórjunk rózsát Rákosi Mátyás elébe,
Hadd járjon ő a rózsában bokáig,
Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig! ”
'56-ban volt tizennégy éves, kívülről fújta. Ha senki nem hallja kívülről tolja ma is.
Alkotmányos értékrendről éppen a magas pozícióba emelt almásderesnek nem kéne beszélnie, mert ezzel durván sérti az intelligens embereket, a XXI. századi, gondolkodó, szabad embereket. Persze ez is a cél. De ezzel a ló nincsen tisztában, ahogy azt sem fogja, amikor rááll a lábadra a maga négy-ötszáz kilójával, miért izegsz-mozogsz olyan furcsán. Azt hiszi, nyitva a slicc, szökik a ménes. Honnan is tudná, hogy a lábadon áll, amikor tíz centi szaru van a talpán. A gazda kedvencének eszébe sem jut, hogy létezik egy maréknyi magasabb rendű igazság is, miszerint például ő állat, az ember meg ember, és ez akkor is így marad, ha ő a gazdi kedvenc hátasa, az embereket, mint olyat meg nem igazán kedveli az úr, mert állandóan kinevetik, meg minden.
Ezt persze egy paripa nem fogja fel, mert minden címe és pozíciója ellenére is csupán egy ló. Lássuk, mit javasol? ”..az állami kitüntetésre az válik érdemtelenné, és kitüntetését vissza kell vonni” - nos, ezen hangosan felnevettem, ugyanis Sliccpali már-már betegesnek mondható vonzódása az érdemrendekhez, kitüntetésekhez köztudott. Szerintem jobban szereti, mint a répát. Ha akarná sem tagadhatná le, hiszen első és egyetlen elnöki tevékenysége (a katasztrofális helyesírás propagálása mellett) a saját magáról elnevezett plecsni megalkotása volt. Valószínűleg sportolni is azért kezdett, mert ott is fényesen csillogó lógókat meg kitűzőket látott osztogatni, névre szóló, fasza oklevéllel. Ahogy a hernyós bármire képes egy lövetért, a Sliccpali bármit megtesz egy csillogó bizbaszért. Valamikor én is buktam az ilyesmire, de tíz éves koromra kinőttem belőle. A Sliccpali nem. Ő beleragadt. Csak azt nem értem, akkor miért nem ment éremgyűjtőnek? Miért az embereknek kell eltartani?
”Mi éjt nappallá téve dolgozunk
hogy boldog sorsra jusson ez az ország.
Ti idegenbe kacsingattatok
elhagyván rútul hazánk lobogóját.
Míg terveinknek súlyos gerendáit,
fogunk szorítva, emeltük tovább,
ti kárörvendő gúnnyal jósoltátok
küzdelmeink korai alkonyát.
És most , amikor útközben megálltunk,
hogy könnyítsük a vállalható tehert,
azt hittétek, már végelgyengülésből
csináltuk ezt, s hogy szavatok betelt.
Azt hittétek, hogy láp-ingoványra tévedt
ügyünk szekere, s mélyre elmerült.
Csalódtatok, ti balga kárörvendők,
csalódtatok kérlelhetetlenül.
Siettünk kicsit, őszintén bevalljuk,
A forró szív előre dobogott:
jövőnket érző, hű hevületében
a testre túlzott ütemet bízott.
A történelem győző szakaszában
örökre összeforrt a nép a párt.
A nép, e dolgos óriás test
hallgatja harcos nagy szíve szavát...
Hallgatja s érti.... s ti kárörvendő jósok
jövendőlhettek, fecseghetek újra.
Megyünk előre s ti az árokszélre
kerültök majd jóslat piszokba fúlva.
Csoóri Sándor Budapest, 1953. július 14.”
*
De ez azért jó:
"Egy ember bement a hivatalba azzal, hogy nevet szeretne változtatni. - Mi a mostani neve? - kérdezte a hivatalnok. - Szar Mátyás - felelte a kuncsaft.
- Ó, szegény - sajnálkozott a hivatalnok -, egyáltalán nem csodálom a kérését. És milyen új névre gondolt?
- Szar Béla. "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése