Ugye, már értik. Ott áll középen ez a ruhába bújtatott ló elvtárs, ám nem ez a durva (persze, durva ez is, de korábban már tárgyaltuk), hanem mögötte a díszőrség! Szóval ezeket a fejeket mi alapján válogatták össze, h díszőrséget adjanak amikor a lovat kinevezik elnök elvtársnak? Mert, h nem arcra, vagy kiállásra, az biztos. Lehet, h ők a legkülönb díszőrök a környéken, bár ezt erősen kétlem. Leginkább az lehetett, h valahogy odakeveredtek. Mondjuk, h Dúró Dorci sztájlisztja tolta a kasztingot. Vagy a Sas Tomi, az legalább akkora tehetség a gagyi katban.
2010. augusztus 7.
Falunap az elnöki palotában
Hiába, itt a szezon, na. Tessenek nekem megbocsátani (üres fordulat, tudom, h nem fognak), de egyszerűen azt kell mondanom: vége Magyarországnak. Kész. Téma lezárva, Dúró Dorci sztájlisztja kormánymegbízást kapott! Ezzel vége. Hogy mindenki értse, miről van szó, tessenek megnézni az alábbi képet (megkattintva kinyílik jó nagyra):
Ugye, már értik. Ott áll középen ez a ruhába bújtatott ló elvtárs, ám nem ez a durva (persze, durva ez is, de korábban már tárgyaltuk), hanem mögötte a díszőrség! Szóval ezeket a fejeket mi alapján válogatták össze, h díszőrséget adjanak amikor a lovat kinevezik elnök elvtársnak? Mert, h nem arcra, vagy kiállásra, az biztos. Lehet, h ők a legkülönb díszőrök a környéken, bár ezt erősen kétlem. Leginkább az lehetett, h valahogy odakeveredtek. Mondjuk, h Dúró Dorci sztájlisztja tolta a kasztingot. Vagy a Sas Tomi, az legalább akkora tehetség a gagyi katban.
Ugye, már értik. Ott áll középen ez a ruhába bújtatott ló elvtárs, ám nem ez a durva (persze, durva ez is, de korábban már tárgyaltuk), hanem mögötte a díszőrség! Szóval ezeket a fejeket mi alapján válogatták össze, h díszőrséget adjanak amikor a lovat kinevezik elnök elvtársnak? Mert, h nem arcra, vagy kiállásra, az biztos. Lehet, h ők a legkülönb díszőrök a környéken, bár ezt erősen kétlem. Leginkább az lehetett, h valahogy odakeveredtek. Mondjuk, h Dúró Dorci sztájlisztja tolta a kasztingot. Vagy a Sas Tomi, az legalább akkora tehetség a gagyi katban.
Címkék:
atomellen,
dúró_dóra,
falling_down,
viktor_lova
2010. július 20.
Mindent vinnének
Én nem vagyok polszakértő, így el nem tudom képzelni, mire kellenek az önkormányzatok, de majd biztosan elmondja valaki, ha meg nem, akkor úgy is kiderül. Meglátjuk. Kivárjuk. Van időm. (Amennyiben véletlenül előbb elhaláloznék, arra az esetre kijelenthetem, h ne küldjetek utánam senkit, nem fog többé érdekelni a dolog. El leszek valahogy a nemlétben is.)
Különben persze van ötletem, mire kellenek az önkormányzatok, elég, ha mondjuk Pátyra, Sukoróra, vagy a Balatonringre (ROFL) gondolok, már látom is, mire jó egy önkormányzat.
Mindenesetre mostanság impozáns kép bontakozik ki a szemünk előtt: fideszmagyarország, orbán-éra, satöbbi. Forradalom. Tűzön vizel. Ahol a demokrácia akadály, oda nem kell demokrácia. Ha túl erős a köztársasági elnök, majd megteszünk egy bicikliző majmot elnöknek csörgősipkában; ha túl nagy a pofája az alkotmánybíráknak, ültetünk közéjük egy-két lovat meg muskátlit, és alkotmányozunk hozzá kedvünk szerint paradicsomot, paprikát szélfogónak.
Dumál az IMF? Hát had dumáljon. Nem szeretnek? Én sem szeretem őket. Mi sem szeretjük őket! (Sőt én magam sem szeretem őket - a szerk. Tegye fel a kezét, aki szereti őket.. Na ugye.) Az önkormányzati választások után majd betömjük a száját azoknak a vadlibsiknek is. Valamivel..
2010. július 11.
Íme
Címkék:
atomellen,
tell_the_truth,
twisted_transistor
Anyádnak hazudj, paraszt
Ez az EszeViktor, pöttömpalkó, csak nem marad a seggén, csak nem képes magában tartani nyolc év elkeseredettségét, fogcsikorgatását csak bele kell rúgnia minden tisztességes emberbe, aki nem rá szavazott, bele kell turkálnia dolgokba, amikbe igazán nem illene, mert semmi köze hozzá. Mi mást lehet ilyenkor tenni, mint kimondani: Kabbe, öreg! Elképesztő egy figura és nem fogja vissza magát kicsit sem, ez pedig akarva-akaratlanul kihozza a fenti szavakat. Mondjak valamit? Nem is akarom benntartani. Ő gerjesztette, nyelje ő maga, ne plántálja át énrám a kínos feladatot.
Címkék:
fidesz,
hazudik,
orbángyűlés,
retek
2010. július 8.
Beszarás (jobbik dizájn)

Címkék:
a_jobbik,
dúró_dóra,
durva,
kurt_vonnegut,
pillepalack
2010. július 1.
Kicsit szomorkás a hangulatom mááámaa..
Na kibukott megint egy bedézés, de maximum majd a végére iderakom, mert valójában már engem sem érdekel, meg lassan már divat lesz hányni a bede hülyeségeitől, és a divatok meg egyébként is riasztanak. Engem. Ha ebből élnék, akkor persze leadtam volna, mint cikket, vagy mit, de hát nem ebből élek, nincsen rajtam semmiféle kényszer, hiúság sem szorongatja a bögyörőmet, szóval ment volna a kukába az egész, ha.. Ám a magyar ember sorsa a tűrés, mindig is az volt, akármikor, akárhová vetette is a sorsa. Nyelni. Most is van mit, sőt valójában úgy kéne ezt igazán mondani, van eleget. Lehet nyelni a bedét meg lehet nyelni a magyar politikai söpredékelit ócska szarságait, meg lehet nyelni a smittpált (és amikor ezt leírtam még nem is tudtam, h EszeViktor tényleg kinevezi a lovat köztásrasági elnöknek..), mint elnököt, akikek az a legjobb tulajdonsága, h jóképű, és jól nyal. Magyar elnöknek éppen alkalmas a pali. Mert buta mint a segg, és olcsó. Soha semmiről nem volt semmiféle véleménye, tehát nem kell attól tartani, h majd most lesz. Nem lesz. Tök jó, remekül passzol a képbe. Magyarországon ezt mindennél többre értékelik, minden egyéb tulajdonságnál fontosabb. Magyar elnöknek éppen kiváló az ilyen. Csak ugye az a vicces, h akkor mennyire ciki magyarnak lenni, de ez egyébként senkit nem éredekel. De tényleg a szó szoros értelmében senkit.
Címkék:
bede,
bede_márton,
fityisz,
pillepalack
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
